Japánról

Japán (Japánul: Nippon vagy Nihon, hivatalosan: 日本国, átírással: Nippon-koku vagy Nihon-koku) szigetország Kelet-Ázsiában. Nyugaton a Japán-tenger, északon az Ohotszki-tenger, keleten a Csendes-óceán és délen a Kelet-kínai-tenger mossa partjait. A 6852 szigetéből a négy legnagyobb Hokkaidó, Honsú, Kjúsú és Sikoku, ezeket nevezik főszigeteknek. A nagy múltra visszatekintő Japán ma a harmadik legnagyobb gazdasági hatalom az Amerikai Egyesült Államok és Kína után, a Föld leggazdagabb országainak egyike, számos nemzetközi szervezet tagja. Fővárosa és legnagyobb városa Tokió, a világ legnépesebb várostömörülése. A fővároson kívül még 11 milliós nagyváros található Japánban.

Domborzat

A Japánhoz tartozó 6852 sziget Ázsia csendes-óceáni partvidéke mentén fekszik. A legjelentősebb szigetek északról dél felé haladva Hokkaidó, Honsú (a fő sziget), Sikoku és Kjúsú. A Rjúkjú-szigetek (vagy más néven Nanszei-szigetek), beleértve Okinavát, Kjúsú szigetétől délre fekszenek. Ezeket a szigetek együttesen japán szigetvilágnak is szokták nevezni.

Az ország kb. 75%-a erdős, hegyes terület, amely alkalmatlan mezőgazdasági, ipari és lakossági használatra a meredek lejtők, a földrengések, a szélsőséges időjárás, a gyenge talaj és az esőzések által okozott földcsuszamlások miatt. Ez azt okozta, hogy a lakható területeken a népsűrűség az egekig szökött, főleg a partvidéki területeken. Japán a harmincadik legsűrűbben lakott ország a világon

Éghajlat

Az éghajlat Japánban nagyrészt mérsékelt, ám északról délre erősen változik. Az országot hat nagy éghajlati övezetre lehet osztani:

• Hokkaidó – a legészakibb. Jellemzői a hosszú, hideg telek és hűvös nyarak. A csapadék nem gyakori, de a szigetet télen gyakran sújtják hóviharok.
• Japán-tenger – Honsú nyugati partvidékén az északnyugati szél telenként jelentős havazást okoz. Nyáron ez a terület hűvösebb mint a Csendes-óceán partja, de a föhn jelenség miatt gyakran igen magas hőmérsékletek alakulnak ki.
• Közép-Japán – Tipikus kontinentális éghajlat jellemzi, a telek és nyarak, valamint a nappalok és éjszakák közti nagy hőmérsékleti különbségekkel. A csapadékmennyiség aránylag kicsi.
• Szeto-beltenger – A Csúgoku és Sikoku régiók hegyei pajzsként védik ezt a területet a szelektől, ami ennek a régiónak kellemes időjárást biztosít egész évben.
• Csendes-óceán – A keleti part télen hideg, gyakori a hóesés, a nyár viszont meleg a délkeleti monszunszél miatt.
• Délnyugati-szigetek – Éghajlatuk szubtrópusi, meleg telekkel és forró nyarakkal. A csapadék nagyon gyakori, főleg az esős évszakokban. A tájfunok időszakosak.

Élővilág, természetvédelem

apán erdői kilenc ökorégiót alkotnak, amelyek tükrözik a szigetek éghajlatát és domborzatát. Délről észak felé utazva Rjúkjú- és Bonin-szigetek nedves trópusi és szubtrópusi erdeivel találkozunk először. A fő szigetek mérsékelt éghajlatú területein mérsékelt égövi lombhullató- és vegyes erdőket láthatunk, a hideg északi régióban pedig fenyveseket.

Történelem

régészeti kutatások alapján az első emberek az őskőkorban telepedtek le a japán szigetvilágban, i. e. 30 000 körül. Az i. e. 14 évezredben elterjedt a félig-letelepedett, vadászó-gyűjtögető életmód, az emberek (feltehetőleg ainuk) elkezdtek földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozni. Az ebből az időszakból fennmaradt díszes mintázatú agyagedények a fazekasság legősibb darabjai közé tartoznak az egész világon.

A Jajoi-korszakban, az i. e. 3. század körül jelent meg Japánban először a rizstermesztés és a fazekasság új formája, valamint a kohászat, amelyet kínai és koreai bevándorlók hoztak magukkal. Ebben a korban kezdődött a mezőgazdaság rohamos fejlődése is.

Az első írásos említés a japánokról a kínai Han könyvében szerepel. Koreai feljegyzések alapján a 3. században a japán szigetvilág legerősebb királysága a Jamataikoku volt.

A 6. században a koreai Pekcse királyság követeket küldött Japánba a buddhizmus terjesztésére. A kezdeti ellenállás dacára a buddhizmus a vezető réteg vallása lett és az Aszuka-korszakra rendkívül elterjedt. A Nara-kor a 8. századbanHeidzsókjó (a mai Nara) volt. Japán fokozatosan átvette a kínai adminisztrációs rendszert. Jó kapcsolatokat ápolt a koreai Szilla királysággal és a kínai Tang-dinasztiával. Ekkortájt jelentek meg az irodalom első írott alkotásai, például olyan krónikák, mint a KodzsikiNihongi. Ezek a könyvek legendákkal magyarázzák Japán születését. A leírtak alapján az országot Dzsimmu, az első császár, Amateraszu sintó napistennő leszármazottja alapította i. e. 660 február 11-én. elhozta az első egységes kormányzás megszilárdulását. Központja az akkori császári székhely, és a

784-től tíz éven keresztül, Kammu császársága idején az uralkodó székhelye Nagaokakjóban volt. Ezután a fővárost ismét átköltöztették, ezúttal Heiankjóba (a mai Kiotó), ami a császárok székhelye maradt több mint ezer évig. A városról kapta nevét a Heian-kor. Bár a császár uralkodhatott, az igazi hatalom a Fudzsivara család kezében volt. A császári udvar ennek ellenére fénykorát élte, kialakult a sajátos japán irodalom, költészet és művészet. Ebben a korban írta meg Muraszaki Sikibu a Gendzsi szerelmeit, amely feltehetőleg a világ legrégebbi regénye. Ekkor született a mai Japán himnusza, a Kimi ga jo szövege is.

Japán feudális korszakát egy új uralkodó harcos osztály, a szamuráj réteg kialakulása jellemezte. Minamoto no Joritomot1185-ben sógunná nevezték ki, miután legyőzte a szintén szamurájokból álló Taira klánt. Székhelyét KamakurábaJoritomo halála után a Hódzsó klán tagjai lettek a sógunok régensei. A Kamakura-korszakban kezdett terjedni a szamurájok körében a Kínából behozott zen buddhizmus. A 13. században Japánt kétszer is mongolok támadták meg, de pusztító viharok miatt nem jártak sikerrel. Ezeket a viharokat a japánok isteni segítségnek hitték és kamikadzének(„isteni szél”) nevezték el. 1333-ban Go-Daigo császár Kemmu restaurációja végett vetett a Kamakura-sógunátusnak, de a császár terve, hogy visszaaállítsa az uralkodó régi hatalmát, nem valósult meg. Három évvel később Asikaga Takaudzsi megfosztotta a tróntól Go-Daigót. A rákövetkező Asikaga-sógunátus nem tudta irányítani az ország több tucatnyi feudális hadurát, a daimjókat. 1467-ben kitört a polgárháború és kezdetét vette a hadakozó fejedelemségek kora, a Szengoku-korszak. helyezte.

A 16. században Portugáliából jezsuita misszionáriusok és kereskedők érkeztek Japánba. A japánok nanbanoknak(„déli barbár”) nevezték őket. Megindult a kereskedelem Japán és a nyugat között.

Oda Nobunaga a 16. század második felében számos daimjó területét hódította meg Európából beszerzett fegyverekkel, de mielőtt egyesíthette volna az egész országot, 1582-ban merénylet áldozata lett. Nobunagát hű támogatója, Tojotomi Hidejosi követte, aki 1590-ben végül egyesítette Japánt. Hidejosi kétszer is megszállta Koreát, de számos koreaiaktól és Ming-dinasztiabeli kínaiaktól elszenvedett vereség majd Hidejosi halála miatt 1598-ban a japánok elhagyták Koreát.

Hidejosi halála után Tokugava Iejaszu lett az ország tényleges ura, aki ettől kezdve Edóból irányította Japánt. Az 1600-as szekigaharai csatában legyőzte az ellenséges klánokat. Három évvel később sógunná nevezte ki magát és ezzel kezdetét vette a Tokugava-sógunátus kora. Jelentős befolyása volt a császár és udvara, a hadurak, valamint a vallási vezetők felett is, de a keresztény daimjók és területeik felett fokozatosan meggyengült az uralma. Elkezdték korlátozni a kereskedelmet, misszionáriusokat és más keresztényeket végeztek ki, megkezdődött a katolikusok üldözése, végül 1639-től a külföldiekkel való kereskedést szinte teljesen betiltották. Japán ezzel több mint két évszázadra elszigetelte magát a külvilágtól.

Az élet legtöbb területét korlátozták. Ennek ellenére a belföldi kereskedelem virágzott, megnőtt a mezőgazdasági termelés, fejlődtek a városok. Szentélyeket, templomokat, kastélyokat és erődöket építettek. Fellendült a kulturális élet is, terjedt az irodalom, a filozófia, a kabuki színjátszás és az ukijo-e fametszetek készítése. A 18. századtól a fejlődésnek azonban gátat vetettek a magas adók, az évenkénti természeti katasztrófák és az éhínségek, emellett a kormányzat pénzügyi helyzete is romlott.

Az elszigeteltségnek 1854-ben szakadt vége, amikor Matthew C. Perry sorhajókapitány vezetésével amerikai hadihajók érkeztek Japánba. A megköttetett kanagavai egyezmény értelmében az ország megnyitotta kapuit a világ előtt. Több hasonló, Japán számára kedvezőtlen szerződés a nyugati hatalmakkal gazdasági és politikai válságot eredményezett. 1867-ben a sógun a császár javára lemondott hatalmáról, ám ezt nem mindenki fogadta el. Kitört a polgárháború, amely végül végérvényesen megbuktatta a sógunátust. Meidzsi császár reformjaival egy központosított államot hozott létre és visszaállította az uralkodói ház hatalmát és tekintélyét. Japán átvette a nyugat politikai, igazságszolgáltatási és katonai rendszerét. Az elmaradott, feudális országból rövid idő alatt iparosodott nagyhatalom lett. Hogy fedezze szükségleteit, háborúkat indított a szomszédos területek megszerzésére. Az első kínai–japán háború és az orosz–japán háború győzelmei után Japánhoz csatolták Tajvant, Koreát és Szahalin déli részét.

A 20. század elején a rövid Taisó-korszakot beárnyékolta Japán terjeszkedése és militarizációja. Az ország az első világháborúban a győztes antanthatalmak oldalán állt, így a háború után tovább növelhette befolyását és területét. Japán folytatta terjeszkedő politikáját, amelynek részeként 1931-ben elfoglalta Mandzsúriát. A nemzetközi közösség nemtetszését fejezte ki a megszállás miatt, ezért Japán két évvel később kilépett a Népszövetségből. 1936-ban a hitlerináci Németország és Japán aláírta az antikomintern paktumot, öt évvel később pedig csatlakozott a tengelyhatalmakhoz.

Még 1937-ben Japán elfoglalta Kína újabb részét, ami miatt az Egyesült Államok olajembargót léptetett érvénybe a birodalommal szemben. 1941. december 7-én a japánok megtámadták a Pearl Harbor-i amerikai haditengerészeti támaszpontot, valamint hadat üzentek az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának. Ez az esemény volt az oka, hogy az Egyesült Államok belépett a második világháborúba. Miután 1945-ben Hirosimát és Nagaszakit amerikai atombomba pusztította el, ezenfelül a Szovjetunió is megtámadta Japánt, augusztus 15-én az ország kapitulált.

Alkotmány, államforma

 

apán államformája alkotmányos monarchia. A jelenlegi alkotmány a szövetséges megszállás idején, 1947-ben lépett érvénybe, felváltva a korábbi abszolút monarchiát egy liberális demokráciával. Elfogadása óta egyetlen alkotmánymódosítást sem fogadtak el, bár több kormány tett már erre irányuló próbálkozásokat. Felépítését tekintve áll preambulumból (ünnepélyes bevezető), amely a népszuverenitás elvét fekteti le, valamint tizenegy fejezetbe sorolt 103 cikkelyből.

Az alkotmány II. fejezetének 9. cikkelye az úgynevezett békeparagrafus, amely megtiltja, hogy az állam háborút viseljen:[10]

„Egy igazságosságon és renden alapuló nemzetközi békére komolyan törekedvén a japán nép mindörökre lemond a háborúról, mint a nemzet szuverén jogáról, és az erő használatáról és az azzal való fenyegetésről, mint eszközökről a nemzetközi viták intézésében. Annak érdekében, hogy e célt megvalósítsa, soha nem fog fenntartani földi, tengeri vagy légi erőket, sem más háborús potenciált. Az államnak nincs joga hadviselésre.”

Az alkotmány értelmében a mindenkori uralkodó a „nemzet és nép egységének jelképe”. Az alaptörvény róla szóló fejezete alapján hatalma a nép akaratából származik. Jogköre rendkívül behatárolt, az állam ügyeit érintő kérdésekben csak a kormány jóváhagyásával cselekedhet. Legfőbb feladata, hogy államfőként diplomáciai téren képviselje Japánt. A jelenlegi császár Akihito. Fia, Naruhito koronaherceg, az uralkodóházi törvényben lefektetett öröklési rend alapján a kijelölt trónörökös.

Valódi politikai hatalommal a miniszterelnök, azaz a kormányfő, és az Országgyűlés választott tagjai rendelkeznek.

Külkapcsolatok

apán szoros gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol kulcsfontosságú szövetségesével, az Egyesült Államokkal. Az együttműködés alapja az 1960-ban megkötött amerikai–japán biztonsági szerződés. Az ország 1954 óta részt vesz az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájában és csaknem két évtizeden keresztül nem állandó tagként az Biztonsági Tanácsban is helyet kapott. Tagja a G4-nek (állandó tagságot igényel a Biztonsági Tanácsban), a G8-nak és az APEC-nek is, így aktívan részt vesz a nemzetközi gazdasági és politikai életben. Japán a világ második legnagyobb fejlesztési segélyt nyújtó állama évi 8,86 milliárd amerikai dollárral (2004-es adat). Békefenntartó, nem harcoló csapatokat állomásoztatott Irakban is, de később kivonta azokat.

Számos területi igénye van: a Kuril-szigetek déli része Oroszországtól, a Liancourt-sziklák Dél-Koreától, a Szenszaku-szigetek és az Okinotorosima körüli különleges gazdasági szektor Kínától (valamint Tajvantól). A Kuril-szigetek miatt Japán valójában még ma is háborúban áll az oroszokkal, mivel békeszerződést a két ország a második világháború óta nem kötött.

Japán gyakran vitázik Észak-Koreával is az elrabolt japán állampolgárok és az atomfegyverek ügyében.

Magyarország már 1869-ben, még az Osztrák–Magyar Monarchia részeként vette fel a diplomáciai kapcsolatot Japánnal. A második világháború után 1959-ben létesült újra diplomáciai viszony a két ország között, 1960-ban Tokióban magyar és Budapesten japán követség létesült. A magyarországi rendszerváltozás után a magyar-japán kapcsolatok rohamos fejlődésnek indultak.[

Népesség

Japán népessége a becslések szerint 127,1 millió fő. A várható élettartam Japánban az egyik legmagasabb, a férfiaknál 78,8, a nőknél 85,62 év. A japán társadalom azonban rohamosan öregszik, ami a második világháborút követő magas születési arány fokozatos csökkenésének tudható be. 2004-ben a japánok 19,5% volt 65 évnél idősebb.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás

A japán társadalom nyelvészetileg és kulturálisan homogén, a kisebbségek a külföldi munkásokra korlátozódnak. A koreiak, a kínaiak, a filippínók, a brazilok és a peruiak csoportja a legnagyobb a Japánban élő kisebbségek közül. Az ország 2003-ban 136 000 nyugati bevándorlónak adott otthont. A legnépesebb bennszülött népcsoport a jamato, ezt követik az ainuk és a rjúkjúiak, valamint olyan társadalmi kisebbségek, mint a burakumin.

 

Forrás: Wikipédia